Az albérlet keresés és kiadás is most pörög

Még javában a strandszezon közepén vagyunk, de akinek szeptembertől albérletre van szüksége, annak most erre a területre is oda kell figyelnie. Ez azokra is igaz, akiknek van egy olyan lakásuk, amit ki tudnának adni.

A ponthatárok kihirdetése előtt érdemes mozdulni

 

Minden év szeptemberében sokan keresnek albérletet, vagy mert most kezdik a főiskolát, egyetemet, vagy mert megváltak korábbi bérleményüktől, esetleg kikerültek a kollégiumból. Az érdeklődés már jóval korábban beindul, de júliusban már mindenképpen érdemes lefixálni az érintetteknek egy albérlet helyet. Nem utolsósorban azért, mert augusztusban a megmaradt helyeket nagyjából 10-15 százalékkal megemelt áron lehet csak megkapni. 

 

A felvételi eljárás egészen július 24-ig eltart, akkor hirdetik ki a ponthatárokat, és akkor derül ki sokak számára, hogy hova fognak járni szeptembertől. Várhatóan érdeklődés cunami zúdul a bérlemény tulajdonosokra ekkortól. 

 

Kerülnék a diákok szülei a túl sok közlekedést

 

Aki eddig már elintézte az albérletet - kellő optimizmussal, vagy jó pontjai tudatában -, az sokkal egyszerűbben jutott lakhelyhez. De július végén sem késő megkeresni az ideális bérleményt, a legfontosabb, hogy ne az utolsó fesztiválról hazaballagva, augusztus végén jussunk el a gondolatig, hogy albérletet kell találnunk. 

 

Budapesten a XI., IX., XIII. és XIV. kerületben, illetve a Belvárosban keresnek leginkább a diákok szállást. A főiskolások esetében az érintettek és családjuk általában fontosnak tartják, hogy a tanintézményhez közel essen az otthon, hiszen sokkal egyszerűbb átsétálni az iskolába, mint átmetrózni a városon. 

 

A koncentrált tanuláshoz kell egy megfelelő fix lakhely

 

Akinek szerényebb a pénztárcája, az persze kijjebb keres albérletet, vagy társul be egy lakásba. A Belvárosban ugyanis 150-200 ezer a jellemző havidíj, de Ferencvárosban vagy Zuglóban sem lehet 145 ezernél olcsóbban lakást bérelni. 

 

Ősztől visszaesik az érdeklődés

 

Nem sokkal alacsonyabbak egyébként az árak az olyan egyetemi városokban sem, mint Debrecen, vagy Szeged, de a bérleti díjak az egyetemi karok szerint is változhatnak: Pécsen például az orvosi karhoz közeli albérletek többe kerülnek. 

 

Igencsak érdemes a nyaraláson túl mással is foglalkoznunk, ha kiadásra megközelítően alkalmas lakásunk van. Nincsen beköltözhető állapotban? Egy lakásfelújítási kölcsön segíthet, hogy tanév kezdésig rendbehozzuk az ingatlant, és kiadási célra fordítsuk. 

 

Érdemes figyelembe venni, hogy mikor elindul a tanév, a diákok többsége már rendezte ezt a kérdést, és kevesebb érdeklődővel számolhatunk.