Japán cég Miskolcon építi meg első európai gyárát

A japán GS Yuasa cég Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai akkumulátorgyárát. A 2019-re elkészülő üzem megépítéséhez a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az alapkőletételen a 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházásról azt mondta: bizonyítja, hogy a világ autóipara forradalmi átalakulás közben van, hiszen ma már az elektromobilitás, az önmagukat vezető autók és a környezetvédő technológiák nem a jövő, hanem a jelen. A japán társaság 50 munkahelyet teremtő beruházásáért Csehország és Németország is versenyzett. "Itt olyan új, innovatív technológiával készülő akkumulátorokat gyártanak majd, amelyek biztosítják, hogy az új digitális autóipari korszakban is meghatározó szereplők legyünk" - közölte.

 

 

Japán cég Miskolcon építi meg első európai gyárát

Elektromos és hibrid meghajtású autókhoz is használható akkumulátorokat gyártanak majd Miskolcon

 

Osamu Murao, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója elmondta, az első ütemben 60 ezer négyzetméteres csarnok épül, amely később 140 ezer négyzetméteresre bővíthető. Miskolcon lítiumionos akkumulátorokat gyártanak majd, amelyeket elektromos és hibrid meghajtású autókhoz is használhatnak. Japánon kívül csak Miskolcon készül ilyen akkumulátor - tette hozzá. Miskolcról elmondta, hogy jól szervezett az infrastruktúrája, képzettek az itteni szakemberek, illetve a város is támogatta a fejlesztést. Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban megközelítőleg 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.

 

MTI/T.D.