Megújult a miskolci Honvéd-sporttelep

Tavaly nyár végén jelentették be, hogy a Miskolci Sportcentrum Kft. által üzemeltetett létesítmény kívül-belül megújul, a munkálatok még tartanak, ám ősztől a futbalozók újra birtokba vehetik a sporttelepet.

Az önkormányzat tulajdonában lévő telepen felújították a betonlelátót, a pályát újrafüvesítették, a tervek szerint augusztustól újra játékra használható a gyepszőnyeg. A világítás érdekében négy sarokba egy-egy kandelábert helyeztek, a klubházat pedig átépítették. A létesítmény műszaki átadása után még hátra vannak munkálatok, többek között fűnyírás, műtrágyázás és a locsolóberendezés telepítése.

Megújult a miskolci Honvéd-sporttelep - forrás: boon.hu

A Honvéd-sporttelep felújítása során a klubház is megújult

 

A felújítás 100 millió forintból, TAO-forrásból és önkormányzati önrészből valósult meg. A pályát várhatóan a Miskol Városi Sportiskola ősztől induló utánpótlás-focicsapatai használják meg, valamint a Kubik felújításának befejezéséig az MVSC együttesei fogják használni. A tervek között szerepel a Honvéd-sporttelep név lecserélése is, várhatóan pályázatot írnak ki.

 

/T.D.