Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata is készül Államalapító Szent István Király ünnepére.

Idén újra gyönyörködhetnek ünnepi tűzijátékban is a miskolciak. Szűk fél óra alatt közel 3500 látványos effekt lép majd működésbe, a pirotechnikai elemeket a Szent István térről és az Avasi kilátótól lövik fel - áll a  város honlapján.

\"tüzijáték,
A magyar Szent Korona hitelesített másolata, a koronaőrökkel együtt látogat a miskolci ünnepségre.  A Szent Koronát az avasi műemlék református templomban 13-16 óra között kiállítják, majd a központi ünnepség ideje alatt a színpadon is látható lesz.  

Dr. Kriza Ákos polgármester és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. Ezt követően  külhoni honfitársaink tesznek állampolgári esküt, s vehetnek át díszoklevelet Kriza Ákostól. Az ünnepség zárásaként a történelmi egyházak képviselői megáldják és megszentelik az újkenyeret, melyből a közönség is kap majd. A program a Miskolc Dixiland Band fellépésével, majd részleteket láthatunk az István, a király című rockoperából.

 

Forrás: miskolc.hu

-csa-