Kriza Ákos a miskolci munkahelyteremtésről

Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere a Kossuth Rádióban nyilatkozott, többek között a munkahelyteremtéssel kapcsolatban is.

\"Kriza
Megemlítette: a legnagyobb zöldmezős beruházás a Mercedes óta a Takata betelepülése, a cég már veszi fel a dolgozóit. Egyébként pedig ebben a ciklusban 3 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma a városban, kétharmaduk a versenyszférában helyezkedett el, harmaduk kapott közmunkát.

Elmondta azt is: rendszeresen konzultál a cigány önkormányzat vezetőjével, és segítik a szervezetet abban, hogy minél több romának tudjanak munkát adni. Mint mondta: büszkék arra, hogy mennyi romának tudnak munkát adni, és mennyi gyermeket tudnak felzárkóztatni.

 

Forrás:fidesz.hu

-csa-