Kriza Ákos polgármester jelentette be az új buszbeszerzést

2015. végéig a tervek szerint 75 új, MAN típusú, környezetkímélő gázüzemű autóbusz áll üzembe Miskolcon.

Miskolc polgármestere, Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az autóbusz-projekt 9,2 milliárd forintba kerül, amelyből 1,8 milliárd forint az állami támogatás, a fennmaradó részt kedvező lízingkonstrukcióval oldják meg.

 

 

\"Miskolc

 


Az új buszok a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.)  elavult járműveit váltják fel






A buszok a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) meglévő, számos szempontból elavult járműveit váltják fel. A fölgáz-üzemű autóbuszok megérkezésével a közösségi közlekedés infrastruktúrájának a teljes megújítása lezárul Miskolcon, és a már megújított villamos-állomány után az autóbuszpark is megújul.


MTI/MCOnet