

Az első félidő első 20 percében a Loki - Verpecz - Bernáth, Komlósi, Mijadinoszki, Fodor - Kiss, Czvitkovics, Varga, Yannick (Dombi) - Rezes (Farkas), Coulibaly - kifejezetten jól, gólveszélyesebben futballozott, mint az esélyesebbnek tartott Bázel. Coulibaly kétszer is helyzetbe került, de kimaradt a lehetőség, míg a túloldalon a BL-ben újonc Verpecz hárított egy fejest nagy bravúrral. Aztán a 34. percben szinte a semmiből szerzett vezetést a Bázel: Stocker 23 méteres lövése kötött ki a kapu bal alsó sarokba. Verpecz ugyan beleért a labdába, de nem tudott hárítani. A találat kísértetiesen hasonlított a Maribor két góljára, amit a Videoton ellen lőtt Mezga és Volas az Európa Ligában. A félidő utolsó perceiben Varga került helyzetbe, de toronymagasan a kapu fölé bombázott. A szünet után,az 54. percben cserélt Herczeg András klubmenedzser: pályára küldte a Loki új igazolását, Farkas Balázst. Sokkal többet birtokolta a labdát a Loki, de a Bázel masszívan védekezett, bár Bernáth ívelése alaposan megtréfálta a svájci kapust, aki bravúrral hárított. Aztán egy kontra végén ismét egy Verpecz bravúr következett: egy közeli lövést lábbal hárított. Közben a debreceni kispad azért háborgott többször is, mert erősen kétes szituációkban rendre lesen állították meg a Loki támadó játékosait. A spanyol asszisztens olyan bőszen lengette a zászlaját, mint egy pamplonai torreádor az arénában a sebzett bika előtt. Ám a 83. percben ő sem tudta volna megakadályozni Vargát a gólszerzésben, de a Loki középpályása kihagyta az óriási helyzetet, de úgy is fogalmazhatunk: a Bázel kapusa ismét nagyot védett. A 92. percben végleg eldőlt a mérkőzés: Xhaka majd 30 méterről szánta el magát lapos lövésre, a labda végül a kapu bal alsó sarokban kötött ki, ezzel 0-2. A továbbjutásra ezzel alaposan megnőtt a Bázel esélye, hiszen a jövő heti visszavágón hazai pályán fogadja a Debrecent, tegyük hozzá: kétgólos előnyben.
Forrás: www.sportandmedia.com
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu








INTERNATIONAL 