Dr. Kriza Ákos polgármesterré választásának egyéves évfordulóján sajtóreggelin elemezte az eddigieket októberben.
A kötetlen formájú találkozón fontos munkahelyteremtési és városfejlesztési témák került napirendre. A polgármester bejelentette: hamarosan Miskolcra települ egy finn cég, amelynek már indulásakor több száz munkásra lesz szüksége, és előreláthatólag
még ebben a hónapban elkészülnek Miskolctapolca fejlesztési tervei, amely a város kiemelt üdülőövezetének jövőjét meghatározóan befolyásolja majd.
Kriza Ákos utalt a munkahelyteremtésre, az élhető, biztonságos Miskolc megteremtésére irányuló választási programpontjaira, amelyek az elmúlt egy év tevékenységének is az alapját képezték. Mint mondta, legfontosabb célként a munkahelyteremtést jelölték meg: kedvezményekkel, infrastrukturális lehetőségekkel idevonzani a befektetőket, olyan helyzetbe hozni a helyi kis- és középvállalkozásokat, hogy bővíteni tudják a dolgozói létszámot.
A helyi Fidesz választási programjának fontos fejezet volt a közbiztonság erősítése. Dr. Kriza Ákos úgy látja: az elmúlt évben érezhetően nőtt a rendőri jelenlét Miskolcon, fokozták az intézkedések hatékonyságát. Növelték a közterület-felügyelők létszámát, együttműködésüket más hatóságokkal. A városfejlesztési projektek közül a polgármester Miskolctapolca turisztikai fejlesztését emelte ki elsőként. A polgármester prioritásnak nevezte emellett a belváros további fejlesztését is.