Az Európai Uniós magyar elnökség egyik prioritása az európai Roma Stratégia kidolgozása, ami a 27 Európai Uniós tagállamra korlátozódik.
Június eleji, budapesti megbeszélései során Dr. Mengyi Roland az első munkadokumentumot angol nyelven adta át Klaus Klippnek, az AER elnökének
Nemrég Brüsszelben Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke - aki egyben az Európai Régiók Gyűlése (AER) Büro tagja is -, megállapodott az AER vezetésével, hogy az AER ernyője alatt még idén elkészül egy egész Európát átölelő, úgynevezett Összeurópai Roma Stratégia.
A kész dokumentumot a tervek szerint az AER Közgyűlés 2011. november végén tárgyalja meg
A stratégiát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a Miskolc Egyetem Bölcsészettudományi Karának szakértőiből álló munkacsoport bevonásával készítette el, együttműködésben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért felelős Államtitkársággal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzattal, továbbá valamennyi megyei önkormányzat szakértőjével.