A Legfelsőbb Bíróságig

Mindkét, a Mihő-ügyben érdekelt fél fellebbezést nyújtott be az elsőfokú ítélet ellen.
November 4-ei határidővel lehetett benyújtani a fellebbezést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon az ellen az elsőfokú ítélet ellen, mely a Mihő Kft. ellen indított perben született. Az elmúlt héten hirdettek ítéletet a Mihő-perben, ahol a bíróság a Mihő igazgatóját bűnösnek találta az ellene felhozott - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés - vádban. A vádat képviselő Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség, valamint a Balogh Árpádot védő dr. Háger Miklós-dr. Kálmán Árpád ügyvédpáros egyaránt élt az ítélethirdetést követő törvény adta 3 nap gondolkodási idővel. Ezt követően mind a vád, mind a védelme bejelentette fellebbezését az elsőfokú ítélet. A vád képviselői nem kívánták megindokolni ez irányú lépésüket. Ellenben a védelem részéről dr. Háger Miklós ügyvéd közölte: ahogy már perbeszédében megfogalmazta, Balogh Árpád bűncselekmény hiányában történő felmentését kérik. Ennek értelmében az ügy még nincs lezárva, az elsőfokú ítélet nem jogerős, tehát a Mihő-perben a Legfelsőbb Bíróság hoz majd végső döntést.