A megyéből és Miskolcról is sok nyertes pályázatot adtak be

A kkv-k munkahelyteremtő beruházásainak támogatására tavasszal kiírt pályázaton az országosan rendelkezésre álló mintegy 5 milliárd forint 17 százalékát megyei foglalkoztatók nyerték el- adta hírül nemrég az Észak-Magyarország.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.


Az előző évekhez viszonyítva jóval több pályázat kapott támogatást Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A döntések alapján a Borsod megyében összességében 522 új munkahely létesítésére és további 1009 fő foglalkoztatotti létszám megtartására is lehetőség lesz.

A munkaügyi központ nyilvántartása szerint az év első felében BAZ megyében egy újonnan alakuló és 10 már működő munkáltató tervezett és hajtott végre jelentősebb, legalább 10 fős létszámbővítést. A fejlesztések révén összesen 453-mal nőtt a munkahelyek száma a megyében. A munkahelybővítő vállalkozások közül három Miskolcon működik.



-kt-

Miskolc Online - mison.hu