Floorball Évzárót tartottak Miskolcon
A Herman Ottó Múzeumban található Sissy Kávéház és Étterem adott otthont a Miskolci Floorball Egyesület évzáró bankettjének, ahol az egyesület eredményein kívül a szezonban nyújtott kiváló teljesítményeket is díjazták.
Gál Tamás az MFE alelnöke bevezetőjében kiemelte, hogy több, mint 75 mérkőzést játszottak az egyesület sportolói. Az évközi eredményeknél hangsúlyozta, nagyon fontos volt számukra a Miskolci Szabadidőközpont hozzáállása. Kiváló körülmények között készülhetett a csapat és a kapcsolatot az is minősíti, hogy az élvonalbeli gárda kiesése ellenére is megmarad a névszponzori szerződés a későbbiek során.
Fontos állomás volt életükben a Miskolci Város Napja alkalmából szervezett bajnokság is, ahol egy napon több, mint 150 miskolci fiatal floorballozott a Generali Arénában, valamint a Magyar Köztársaság Kupa döntője során a teljes hazai elit képviseltette
Ezt követően bemutatták az új edzőt, Hutter Gergőt, aki korábban a Miskolci Jegesmedvék színeiben már bizonyított élvonalbeli játékosként nagy rutint szerzett a csapatjátékok során. Augusztus első hetében Szerencsen edzőtáboroznak a miskolci floorballosok.
Forrás:www.miskolcivsz.hu
-kt-

Miskolc Online - mison.hu