Folyamatban van az észak-déli irányú kötöttpályás közlekedés előkészítése
Az észak-déli irányú kötöttpályás közlekedés megvalósítási tanulmányának elkészítésére 900 millió forintot kapott Miskolc a Közlekedésfejlesztési Zrt.-től – jelentette be dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

Felmérik majd, hogy milyen lehetőség van a kötöttpályás vonal kiépítésére, valamint az elővárosi közlekedés bevonására, amely kapcsolódhat ahhoz a pályázathoz is, amelyet áprilisban fogadott el

A fejlesztés hatással lehet a környező városok közlekedésére, hiszen a cél, illetve a feladat is az, hogy Miskolc és térsége együtt gondolkodjon a közösségi közlekedés továbbfejlesztésében, ahogyan Szeged, Debrecen és Kecskemét városa is teszi.
Forrás: krizaakos.hu
-kt-
Miskolc Online - mison.hu