Kínai gyakornokok is bemutatkozhattak Miskolcon

Ismét megszervezte az AIESEC Miskolci Egyetem Helyi Bizottsága a Global Village névre hallgató kulturális eseményt Miskolcon.

Az AIESEC a világ harmadik legnagyobb non-profit szervezete, mely összekapcsolja a hallgatói és vállalati oldalt. Tevékenysége a nemzetközi szakmai gyakorlaton alapul, mely során innovatív és költséghatékony megoldásokat kínál többek között menedzsment,

kínainformációtechnológiai és mérnöki területeken.


A Global Village remek lehetőség arra, hogy az érdeklődők hazánkból nyerjenek tapasztalatot az interkulturális sokszínűségről. A gyakornokok Indozéniából, Taiwanról, Azerbajdzsánból, Kínából, Brazíliából, Németországból, Lengyelországból, Törökországból, Szlovákiából illetve Szerbiából érkeztek.

AISEC


A Global Village-t felkeresők egyébként az országok standjainál az adott nemzetre jellemző tárgyakat, jellegzetességeket, prospektusokat tekinthettek meg, de több helyen nemzeti ételkülönlegességek megkóstolására is volt lehetőség. Sokakat vonzó játéknak bizonyult a kínai gyakornokok által szervezett evőpálcikás verseny, melynek lényege az volt, hogy egyik tálról a másikra kellett a pálcikákkal tésztát áttenni.


-kt-

Miskolc Online - mison.hu