Majdnem 4 ezer új hallgató a Miskolci Egyetemen
Csaknem négyezer új hallgatóval gazdagodva, ünnepi egyetemi szenátusi ülés keretében nyitották meg a 2010/2011-es tanévet Miskolcon az ország első Felsőoktatási Minőségi Díjas egyetemén szeptember 4-én.

Minden eddigit felülmúlt a Miskolci Egyetemre jelentkezők száma 2010-ben, így határozottan stabilizálta a már tavalyi mutatószámaival is erősített pozícióját a Miskolci Egyetem. Mint az a ponthatárok első értékeléséből kiderül, ez egyebek mellett az összes jelentkező, az első helyen jelentkezők, az államilag támogatott képzésre felvettek, valamint a mesterszakra felvettek számának növekedésében is megmutatkozik.
A július 22-én megállapított ponthatárok és a pótfelvételi eredmények alapján összesen 3838 új hallgató kezdi meg tanulmányait a Miskolci Egyetemen a 2010/2011-es tanévben.

Megnyitó ünnepség a Miskolci Egyetemen
Kiemelkedő jelentőséggel bír ez a pozitív tendencia, hiszen a felsőoktatási intézmények közötti, egyre erősödő verseny ellenére is egyértelműen mutatja a Miskolci Egyetem népszerűségét, azt a tényt, hogy egyre többen biztosak abban, hogy az itt szerzett diplomára szeretnék alapozni az életüket.
-kt-
Miskolc Online - mison.hu