Megújult belgyógyászat a miskolci kórházban

Átadták a belgyógyászat felújított épületét a miskolci Megyei Kórházban. Az átalakításra még 2001-ben nyert a megyei önkormányzat 1,9 milliárd forint címzett támogatást.
"Ezt az összeget az önkormányzat egészítette ki, így az építkezés pontosan 2 milliárd forintból indult meg 2003-ban.

A most átadott, felújított épületben 3 osztályon folyik a gyógyító munka, és az épülettömbben helyezték el a Haemodinamikai Laboratóriumot is. Ez lehetővé teszi, hogy a szívbetegeknek ezen túl ne Debrecenbe kelljen járniuk vizsgálatokra. A felújításnak köszönhetően az onkológián is több beteget tudnak majd fogadni, mert az eddig 40 ágyas osztály 80 ágyasra bővült."

(Forrás: www.boon.hu)