Január 24-én, 15 órakor Megnyitó felvonulás kezdődik el a 2012-es miskolci Kocsonyafesztivál, amely idén is a hagyományokra épül, és a gasztronómiáé lesz a főszerep.
Természetesen lesznek díszvendégek is: Románia és hazai vendégként Mád, illetve Baja városok mutatkoznak be, valamint Abaúj-Hegyalja térségének települései szerepelnek a palettán.
A rendezvény - amely 50 ezer négyzetméteren mintegy 200 ezer látogatót vár - számos különlegességet kínál, lesznek kézművesek, népművészek, őstermelők, bemutatkoznak élelmiszeripari manufaktúrák, megízlelhetik a legjobb borokat, illetve a melegkonyha valamennyi specialitását, és széles kínálatban választhatnak a kocsonyákból, amely igazi miskolci kuriózum.
Most először - a szervezők "kocsonyabörzét" rendeznek, amelyre elsősorban miskolci és Miskolc környéki kocsonyakészítők jelentkezhetnek.