Miskolc polgármestere tüzifát osztott a rászorulóknak

Kétszáz miskolci rászoruló kap tüzelőfát a miskolci Polgármesteri Hivataltól.  Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az egyik családnak 5 mázsa fát adott át a napokban.
A rendkívüli időjárásra való tekintettel úgy döntött Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, hogy ezer mázsa tűzifát vásárol a Polgármesteri Hivatal az Északerdő Zrt.-től. Ez az összesen ezer mázsa fa azt jelenti, hogy körülbelül 200 miskolci család nem fog tovább fagyoskodni.A polgármester az első adag fát Becséné Kovács Katalinnak adta, aki két gyermekét egyedül neveli.

Dr. Kriza Ákos,

Miskolc polgármestere tüzifát osztott a rászorulóknak

 


Miskolc polgármestere elmondta: köszöni a hajléktalanokkal és a nehéz helyzetben lévő családokkal foglalkozó szakembereknek, szervezeteknek azt a munkát, amit az elmúlt hetekben végeztek, és végeznek most is. Szaktudásuknak, emberségüknek és a miskolciak széleskörű összefogásának köszönhető, hogy városunkban eddig egyetlen ember sem halt meg kihűlés miatt sem az utcán, sem a házukban.


Forrás: miskolc.hu


-kt-

Miskolc Online - mison.hu