Miskolcról is indul InterCity Rapid

Bővíti szolgáltatásait december 14-étől a MÁV.
Gyorsabb interregionális vonatok a távolsági közlekedésben, több InterCity, és új, minőségi vonatok a nemzetközi forgalomban - ígéri a MÁV vezetése a december 14-én életbe lépő menetrendi változásokkal.

Ennek része a menetrend optimalizálása, amelynél figyelembe vették egyrészt az utasok igényeit, másrészt az érintett települések önkormányzataival is egyeztettek a változtatásokat illetően.

Változó menetrend

Hogy mit tapasztalhatnak mindebből a megyénkben élők? Egyelőre úgy tűnik, hogy a szolgáltatásbővítésnek csak előnyeit élvezhetjük, hátrányokról, vonalmegszűnésekről nincs szó. Pontosabban az InterCity szolgáltatás kiterjesztésével (az eddiginél több IC-nk lesz) a Miskolc-Sátoraljaújhely között közlekedő InterPici feleslegessé válik. Ezen járművek átcsoportosításával Miskolc és Tornanádaska között 2 pár vonattal beindul az IP. A tervezett megállási helyek: Tornanádaska, Bódvaszilas, Jósvafő-Aggtelek, Szendrő és Edelény. Ugyanakkor a miskolci fővonalon is beindul az InterCity Rapid szolgáltatás. Összességében azonban a jelenlegi regionális közlekedési rend változatlan marad, de a vonatok menetrendjét az ICkhez igazítva alakították át.

Amit tudni kell ...

InterCity Rapid (ICR) vonatok: az InterCity vonatok továbbfejlesztésével kialakított magasabb szintű belföldi vonatok, amelyek Budapest és a kiemelt megyeszékhelyek között közlekednek.
InterCity (IC) vonatok: közvetlen városi forgalmat bonyolítanak le. Megyeszékhelyeken, jelentős idegenforgalmi központokban és nagy utasforgalmat lebonyolító állomásokon, valamint reális piaci igényeket kielégítő InterPici kapcsolat biztosítása céljából állnak meg.
Belföldi gyorsvonatok: közvetlen interregionális forgalmat bonyolítanak le. Útközben megyeszékhelyeken, jelentős idegenforgalmi központokban, nagy utasforgalmat lebonyolító és elágazó állomásokon csatlakozás céljából állnak meg.

(Klick)