Ünnepi programok Miskolcon augusztus 20-án

Miskolcon is megrendezik Szent István király ünnepén augusztus 20-án. A részletes programot az alábbiakban közöljük.
Augusztus 20-án, pénteken 10 órakor a hámori Szent István-szobornál MEGEMLÉKEZÉS, KOSZORÚZÁS

Beszédet mond: dr. Kovács László önkormányzati képviselő

magyar korona


Közreműködik: az Erkel Ferenc Rézfúvós Quintet ezt követően a templomban ÜNNEPI SZENTMISE

10 órakor a miskolc-vasgyári Szent István-templomban ÜNNEPI SZENTMISE ÉS BÚCSÚ

11 órakor a selyemréti Szent István-templomban ÜNNEPI SZENTMISE ÉS BÚCSÚ

2.00 SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE ÉS AZ ÚJ KENYÉR ÁLDÁSA

Ünnepi beszédet mond:

Káli Sándor, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere.

A történelmi egyházak képviselői megáldják az új kenyeret.

Közreműködnek:

a Diósgyőri Vasas Vegyeskar és az Avas Táncegyüttes tagjai

13.00 a Fitt and Art tánccsoport bemutatója

14.00 a Számadó Zenekar népzenei koncertje

15.00 Az Oroszlánkirály meséje a Fogi Színház előadásában

Miskolc


16.00 az Avas Néptáncegyüttes műsora

17.00 Hellomivan?! koncert

18.00 Mockba koncert

19.00 a Miskolci Illés Emlékzenekar koncertje

20.30 Betétdalok az István, a király című rockoperából

a Miskolci Musical- és Dalszínház előadásában

Az ünnepről:
Magyarország nemzeti és állami ünnepe – I. István király szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe, valamint 1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe.

Forrás: miskolc.hu, wikipedia.hu

-kt-

Miskolc Online - mison.hu

Szólj hozzá a fórumon!