A tárhely szolgáltatás és a keresőben elfoglalt hely kapcsolata

Egyre fontosabbá válik a keresőben elfoglalt hely, vagyis az, hogy a Google hanyadik helyre is osztja be a honlapunkat. A világ rohamos fejlődésének és változásának köszönhetően ma teljes mértékben a számítógépek irányítása alá kerültünk. Ma már nem papíron hirdetünk, hanem az interneten, nem kávézókban ismerkedünk, hanem a világhálón, sőt, azt sem mi döntjük el, hogy mit vásárolunk meg, hiszen a Google az, aki irányítja felhasználói figyelmünket.

Biztosan észrevette már, hogy a legkisebb cégnek is van már látogatható weboldala, és hogy már az otthon, kézzel készített termékeket is meg lehet rendelni egy webáruházból. Azok a cégek, vállalkozások és szolgáltatások, akik nem élnek az internet adta lehetőségekkel, akikre nem lehet rákeresni vagy rátalálni a keresőkben, azok lassan le is húzhatják a rolót. Az online marketing minden szempontból térhódítóvá vált, amelynek egyébként oka az is, hogy az emberek is úgy tűnik jól fogadták, és elfogadták a figyelmük irányítását.


Nem mindegy azonban, hogy a létrehozott és elkészített weboldal milyen minőségű. A domain név, a tartalom, a reklámok, a dizájn mind meghatározza a felhasználói élményt, ami sokban segíti a Google-t, hogy hogyan is értékelje oldalunkat. A Google ugyanis értékel, méghozzá az alapján, amit a honlapon talál, és az alapján, hogy a felhasználó hogyan „viselkedik” és mit tesz az oldalon – ha egyáltalán eljut oda, hogy az oldalra kattint. A Google a felhasználói élmény alapján rangsorol, és dönti el, hogy a következőkben mennyire ajánlja az adott oldalt más felhasználóknak.


Ma, ha vásárolni szeretnénk, vagy egyszerűen egy szolgáltatásról szeretnénk több információt gyűjteni, akkor első körben vagy az okostelefonnal vagy a számítógéppel nyitjuk meg a keresőt, a Google-t, ahová a keresésnek megfelelően kulcsszavakat írunk be. Ez alapján a Google nagyon sok mindent figyelembe véve 10 oldalt ajánl fel a számunkra, mi pedig nagy valószínűséggel ez a 10 oldal közül fogunk választani. Amelyik oldalt meglátogattuk, ott pedig nagy valószínűséggel forgalmat is fogunk növelni.


Ma már emberek munkája az, hogy segítsék a honlapokat a keresések alapján a Google első oldalára juttatni. Talán 10 éven belül búcsút mondhatunk a könyvelőknek és a buszsofőröknek, de lehetséges, hogy rengeteg új szakma fog életre kelni. A változásokat érdemes elfogadni és élni velük, mert ellenük már semmit nem tehetünk. És ki mondja, hogy ezek a változások nem jók? Amíg tudjuk kontrollálni és átlátni, addig az internet és a virtuális valóság nem kerekedhet felül rajtunk.


A DiMa.hu szakértői abban voltak a segítségünkre, hogy kissé jobban átlássuk, hogy a tárhely szolgáltatás hogyan hat a keresőben elfoglalt helyünkre.


Nagyon fontos, hogy milyen tárhelyet bérlünk, hiszen ha azt nézzük, hogy a Google körülbelül 200 tényező figyelembevétele alapján dönti el, hogy hanyadik helyre rangsorol, akkor máris el tudjuk képzelni, hogy a tárhely ebből hány százalékot jelent.


A tárhely sokban meghatározza, hogy hanyadik helyre sorolódik a weboldal, hiszen a tárhelytől függ például az, hogy milyen domain nevet adhatunk a weboldalunknak, hogy az milyen sebességgel töltődik be, és hogy milyen sebességgel működik, esetleg mutat-e bármilyen problémát a böngészés során. A domain név azért fontos, mert ha tartalmazza a kulcsszót, akkor nagy valószínűséggel fognak rákattintani a felhasználók, másrészt megbízhatónak is kell hogy tűnjön az oldal, amely már a névből érzékelhető. A gyorsaság azért lényeges, mert a tapasztalatok szerint, ha egy oldal már 1-2 perctől tovább töltődik, akkor a felhasználók át is térnek a másik oldalra, illetve ha az oldal böngészése során nagyon lassú, akkor visszatérnek a keresőbe, amelyet szintén figyel a Google és mínusz pontokat osztogat.


Másrészt a tárhely a tartalommal is összefüggésben van, amely a Google szerint a második legfontosabb dolog. Amikor a felhasználó már odakerült az oldalra, akkor lényeges, hogy mivel találja szembe magát, ettől fog függeni ugyanis, hogy mennyi időt tölt el az oldalon, amit a Google szintén számontart. Az ingyenes tárhelyek reklámjait nem nagyon szokták kedvelni a netezők, így ha a felhasználói élmény nem kecsegtet pozitív eredményekkel, akkor tulajdonképpen feleslegesnek is csináltuk meg a weboldalt.


Azt kell mondjuk, hogy érdemesebb egy komolyabb weboldalba belefektetni pénzt és energiát is, amely azt jelenti, hogy csak egy jobb tárhelyre kell kissé nagyobb összeget befizetnünk, hiszen ha ott már egy igényesebb weblapot tudunk megalkotni, és a felhasználói élmény is pozitív lesz, akkor azt a Google is díjazni fogja. Nem érdemes összedobott és összecsapott honlapot készíteni, csak azért hogy legyen, mert mindenkinek van, hiszen ha senki nem kattint rá, akkor teljesen felesleges is.


Ügyeljen tehát a tárhely kiválasztásánál és okosan készítse el oldalát, ezzel akár bevételét és látogatottságát is növelheti.