Játszóparkok kialakításával kapcsolatos előterjesztést is tárgyal Miskolc közgyűlése áprilisi ülésén.
A Költészet Napja alkalmából vasárnap Lillafüreden avatták fel József Attila emlékművét, Varga Éva szobrászművész alkotását.
Miskolcon háromdimenziós tervezői rendszerek alkalmazására, műszaki középiskolák nappali tagozatos diákjainak versenyt szervezett az Andrássy Gyula Műszaki Középiskola.
Egy éve nyílt meg az egykori volt diósgyőri kohászati üzemcsarnokban a Factory Sportaréna.
Sokan észrevették: munkások dolgoznak az Erzsébet fürdőn. Csak nem?... Végre elkezdődik az építkezés? Ez volt több látogatónk kérdéseinek lényege.
Legutóbb az Észak-Magyarország keddi száma – annak nyomán portálunk is – foglalkozott a tervezett avasi út ügyével.
A miskolci közgyűlés Összefogás-Fidesz-MDF frakciója rossz tendenciákat vél felfedezni a város gazdálkodásában. A pénteki sajtótájékoztatón Halmai István nyilatkozott.
Ezerötszáz tagú karaván kergeti Egerből Miskolcra - a Bükkön át - "Bonifácot" a hagyományos váltófutáson.
Megyénk legnívósabb szépségversenyének szombaton, a miskolci X-Café Clubban volt az előválogatója.
Még mindig „távfűtési idényről” és „pótfűtésről” beszélünk, s ezekről szólnak a szolgáltató cég közleményei is, ám mindez már csupán a korábbi időszakról megmaradt terminológia
A Miskolci Városszépítő Egyesület és az Építész Kamara fórumot szervez az Európa kulturális fővárosa címért kiírt pályázatról, illetve arról, hogy eddig mi történt.
Itt rendezik meg azt az Európa workshop-ot, amelyen bemutatkoznak az Európa kulturális fővárosa címre pályázó magyar városok. S hogy miért éppen Miskolcon?
Kíváncsiak vagyunk arra, milyen tragédiának kell megesnie, hogy történjen végre valami a tapolcai ABC-vel.
Az autósok közlekedését ilyenkor tavasszal a kátyúk nehezítik, ezek kijavítására azonban már nem kell sokat várnunk. Miskolcon április 4-én kezdődnek a nagyobb kátyúzások.
Sokan a kirándulást választották a húsvéti locsolkodás helyett. Valószínűleg ők voltak többen, hiszen hétfő délutánra bedugult a forgalom Alsóhámor és Lillafüred között.