Megújult a máltai szeretetszolgálat sátoraljaújhelyi központja

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat sátoraljaújhelyi központja 86 millió forintból újult meg, melyhez 71 milliós pályázati forrást nyertek.

Az országban 43 helyszínen, 37 településen valósulnak meg beruházások abból a 4,5 milliárd forintból, amelyen sikeres pályázataik révén kilenc karitatív szervezet osztozik - mondta el a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós kiemelte: a keretösszegből a karitatív tanács munkájában is részt vevő hat nagyobb szervezet 650-650 millió forintot, három pedig 200-200 milliót kapott. Ebből főként az infrastrukturális feltételeken javítanak, de olyan munkákat is elvégeznek majd, amelyek az adományok tárolásának körülményeit javítják - mondta az államtitkár. 

 

Megújult a máltai szeretetszolgálat sátoraljaújhelyi központja

Az infrastrukturális feltételeken javítanak a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál

 

Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője azt mondta: az újhelyi központnak geopolitikai jelentősége is van, hiszen nemcsak egy nehéz szociális helyzetű térségben működik, hanem közel van például az ukrajnai, kárpátaljai területekhez is, ahol ugyancsak nagy szükség van a munkájukra. A volt határőrlaktanyára, amelyet egykor ajándékba kaptak a várostól, nagyon ráfért a felújítás. Az Infrastrukturális fejlesztések a hátrányos helyzetűek társadalmi (re)integrációja érdekében elnevezésű hároméves projekt keretében a sátoraljaújhelyi épületet újították fel először. 

 

MTI/T.D.