Teljesen automatizált magas raktárt adott át a Hell

A Hell Energy Magyarország Kft. három év alatt csaknem 30 milliárd forintot költött fejlesztésekre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A beruházási program egy harmincegyezer raklap befogadására alkalmas, teljesen automatizált magas raktárának átadásával zárult le. 

 

A magyar tulajdonú cég az elmúlt nyolc évben összességében mintegy 220 millió euró értékben fektetett be a térségben, ezzel több mint 600 új munkahelyet teremtve, így már csaknem ezer embert foglalkoztat. A csarnokátadáson Csereklye Barnabás, a társaság ügyvezetője kiemelte, hogy a Hell Energy márka 2006-os piacra lépése után négy évvel már piacvezető pozíciót szerzett az országban az energiaitalok gyártásában. A vállalat 2011-ben saját töltőüzemet épített, ahová először alumínium italdobozok töltésére alkalmas gyártósort telepítettek, majd később egy pet palack töltősorral bővítették.

 

Teljesen automatizált magas raktárt adott át a Hell

A szikszói üzemben már napi 4,5 millió darab energia- és üdítőitalt állítanak elő

 

A 2016-ban indult és most lezárult hároméves beruházási programot ismertetve elmondta: 2017 nyarára megépült Magyarország első alumínium italdobozgyára. Tavaly adták át a cégcsoport harmadik fémdobozos töltősorát, amellyel megduplázták gyártókapacitásukat, így már napi 4,5 millió darab energia- és üdítőitalt állítanak elő a szikszói üzemben. A fejlesztések részeként a megnövekedett gyártókapacitás megkövetelte, hogy a cég a logisztikai központját is folyamatosan bővítse, tavaly év végére felépült a 30 méter magas, 31 ezer darab raklapos készáru tárolására alkalmas, teljesen automatizált magasraktár, a töltőüzemet az alumínium italdobozgyárral összekötő szállítópálya-rendszer és befejeződött a raktár állványrendszerének összeszerelése.