Mit csináljunk, ha fáj a gyomrunk?

A gyomorfájás akár influenzaszerű panaszokkal együtt is járhat. Ilyenkor nagyon fontos, hogy kifeküdjük a betegséget, és amennyire az emésztőrendszer engedi, könnyű étkezést folytassunk.

Nem ez azonban az általános, ugyanis a gyomorpanaszok akár általánossá is válhatnak, s ilyenkor rendszerint alapvető szokásainkon célszerű változtatni. A Hillvital.hu szerint a legjobb gyógymód gyomorfájásra minden esetben a különféle teák alkalmazásával indul.

 

Gyógyteákkal a gyomorfájás ellen

 

A természet patikáját érdemes tehát elsőként segítségül hívni, ha gyomorpanaszok nehezítik meg a mindennapokat. Ez a folyadékpótlásban is nagy segítséget jelenthet, ám nem mindegy, miből készítünk teát. Vannak tipikusan olyan alapanyagok, melyek élénkítik az emésztést és megszüntetik a kellemetlen tüneteket. A kamillával, az édesköménnyel éppen úgy nem lőhetünk mellé, mint a citromfűvel vagy a mentával. A gyömbér a területen igazi nagyágyúnak számít, ugyanis baktérium és vírusellenes hatással is bír. Elősegíti az emésztést, csökkenti a gyulladásokat, ráadásul értékes mikrotápanyagaival az immunrendszert is erősíti. Legjobb, ha a lereszelt gyömbért leforrázzuk, majd hagyjuk állni 10-15 percig, és utána leszűrve fogyasztjuk azt.

 

Fontos a rendszeres étkezés!

 

A táplálkozás és az emésztőrendszer állapota szoros összefüggésben vannak. A kiadós étkezések, amikor szinte degeszre esszük magunkat, a nap bármely időszakában kerülendőek. Legalább naponta ötszöri étkezést célszerű beiktatni, egyenletesen eloszlatva a nap folyamán azokat. A változatos és egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sikerüljön megőrizni jó közérzetünket és alakunkat.

 

Vízfogyasztás

 

A szervezet körülbelül 70 százalékát víz alkotja. Kétség sem férhet tehát hozzá, hogy a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel az egészséges időszakokban éppen úgy fontos, mint akkor, ha gyomorproblémákkal küzdünk. A víz remek gyógymód gyomorfájásra, de fontos, hogy szénsavmentes változatot válasszunk. Akár friss káposztalével is helyettesíthetjük a vizet, mely kifejezetten hatékony lehet a gyomorbaj esetén.

 

Könnyű ételek

 

Amikor gyomorfájással küzdünk, akkor rendszerint alig kívánunk enni valamit. Előbb-utóbb azonban muszáj lesz valamilyen tápanyagot magunkhoz venni. Ilyenkor a könnyű ételeket célszerű előnyben részesíteni, főleg, hogy mást általában nem is nagyon fogad el a szervezet. A zöldségek, gyümölcsök remek választásnak bizonyulnak, de a burgonyapép is hasznos lehet. A legfontosabb az, hogy ilyenkor azt edd, amit kívánsz, és ami biztosan nem köszön majd később vissza.

 

Cukormentes mindennapok

 

A túl sok cukor fogyasztása nyilvánvalóan negatív hatással van az egészségi állapotra. Az édességek elhízást okoznak, hirtelen megdobják a vércukorszintet, aztán pedig farkaséhes leszel. Fontos tudni azt is, hogy a finomított cukor fogyasztása bőrproblémákat, pattanásos, gyulladt bőrfelületeket okozhat, és persze a súlyfelesleg kialakulásához is hozzájárul.

 

A gyógymód gyomorfájásra tehát nem más, mint alapvető rossz szokásaink megváltoztatása, mely egyébként megelőzés gyanánt is remek választásnak bizonyul. Az emésztőrendszer egészséges működése az immunrendszer erősségének szempontjából sem elhanyagolható. Ha odafigyelsz magadra és arra, milyen táplálékokat veszel magadhoz, azt szervezeted garantáltan meghálálja majd. Tarts otthon mindig gyógyteákat, hiszen ezeket bármikor bevetheted akár az emésztőszervi panaszok, gyulladások és fájdalmak esetén. A természet patikája már számtalanszor bizonyította, hogy gyógyírt hozhat a testi tünetekre, sőt, a megelőzésben is segítséget nyújthat.