Napkollektorral a környezetünkért és a pénztárcánkért

A megújuló energiaforrások korát éljük. Évről évre egyre több területen alkalmazunk alternatív megoldásokat a környezetünk védelme érdekében. Az egyik leginkább kézenfekvő megoldás a napenergia, mely használata már Magyarországon is népszerű.

Egyre többen élnek a napenergia környezetkímélő hasznosításával. Népszerű technológia ez magánszemélyek és cégek esetén egyaránt. Nem véletlen, hiszen alkalmazásuk és elterjedésük egyrészt környezetbarát, másrészt pénztárcabarát megoldást kínál. De miért is olyan népszerű ez a technológia?

 

A legfontosabb érv a korlátlanság. A nap és annak ereje ugyanis szinte mindig rendelkezésünkre áll, miért ne használnánk bölcsen? Magyarországon a napsütéses órák száma éves szinten 2000, mely egyértelműen alkalmassá teszi országunkat a napkollektorok használatára.

 

Sokan mégis ezt hozzák fel ellenérvként, azaz problémaként nevezik meg, hogy nem süt állandóan a nap. Aki azonban egy kicsit elmerült már a témában, az tudhatja, hogy a napból nyert energiát nem szükséges azonnal felhasználni, lehetséges annak tárolása is.

 

Gyűjtsd, tárold és használd - három lépés a napenergia hasznosításáért

 

Sőt! Akár arra is van lehetőség, hogy a nap erejével felmelegített vizet tároljuk, tartalékoljuk későbbi felhasználásra. A melegvíztárolók szolgálják ezt a célt, mellyel a már felmelegedett folyadék nem vesz kárba. A melegvíztároló berendezések környezettudatosságot feltételeznek, hiszen a napkollektor mellett bármilyen kazánhoz, fűtőberendezés mellé, hőszivattyúhoz alkalmasak.

 

A nap energiáját használni éppen ezért rendkívül kifizetődő is. Egyszeri befektetést igényel csupán, hogy aztán akár évtizedekig élvezhessük pénztárcánkra gyakorolt kedvező hatását. Nincs több kiszámíthatatlan villanyszámla, nincsenek ingadozó rezsi árak, hiszen a termelés rendkivül jól kalkulálható.

 

A rendszer ráadásul rendszeres nagyértékű karbantartást sem igényel, így valóban biztosak lehetünk abban, hogy jó befektetést csináltunk napelem telepítésekor.

 

Ráadásul további érv, hogy a napelemek olyan helyeken is kiépíthetőek, ahol egyéb áramforrás nem állna rendelkezésre. Ráadásul, mindez akár egy-két nap alatt kivitelezhető.

 

Aki napkollektorral állít elő energiát, annak tehát hosszú távon több pénz marad a zsebében, sokat tesz a környezetéért, ráadásul a szomszédok bosszúságát sem vívja ki, hiszen egy kifejezetten csendes energiatermelő megoldásról van szó.

 

Kevés olyan újítást ismerünk, mely olyan dinamikus fejlődést mutat, mint a napelem. Mindezt úgy, hogy nem kell félnünk a technológia avulásától, hiszen egy most megvásárolt és felszerelt napkollektor évtizedek múltán is bátran és jól használható annak ellenére is, hogy várhatóan még modernebb megoldásokkal gazdagodik a piac.