Oscar díjas is lehet a miskolci filmfesztiválon győztes Mustang

Török-francia rendezőnő első filmje nyerte a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A Mustang című filmet a franciák az idegen nyelvű filmek Oscar-mezőnyébe is jelölik.


2015. szeptember 19-én adták át a zsűri elismeréseit a nagy hagyományokkal bíró miskolci filmfesztiválon.  Deniz Gamze Ergüven levélben fejezte ki köszönetét a fődíjért, azért, hogy  azsűri és a szervezők \"érdeklődők és nyitottak voltak a világ többi része felé, más gondolkodásmódok felé.\"  A Mustang egy észak-törökországi faluban játszódik, öt nővér sorsán keresztül beszél a török kultúráról, hagyományokról, gondolkodásmódról.


\"Jameson


A Mustang című filmben öt szabadságvágyó nővér keresi a rájuk kényszerített sorsból a kiutat


Az 1978-ban, Törökországban, Ankarában született rendezőnő gyermekként került Franciaországban, a filmezést már Párizsban tanulta. Első filmje francia-német-török koprodukcióban készült, és már Franciaországban hatalmas sikert aratott mind a közönség, mind a kritikusok körében. A film két díjat is kapott a cannes-i filmfesztiválon, sőt franciák idén ezt a filmet jelölik Oscarra is –  jelentette be éppen a miskolci fődíj utáni napokban a francia Nemzeti Filmközpont.

A világ filmművészetéből friss és színvonalas válogatást kínáló 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon idén több mint 10 országból összesen 19 nagyjátékfilm versenyzett, a fesztivál életműdíját a legendás olasz filmdíva, Claudia Cardinale vehette át. Érdekesség még, hogy a nagydíjat és a közönségdíjat egy iPone 5-össel forgatott film,  Sean Baker Tangerine című alkotása kapta.


MTI/MCOnet