Az elmúlt év legeredményesebb sportolói Borsod-Abaúj-Zemplénben

Díjátadás a Megyeházán

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés, a Testnevelési és Sportintézet a szövetségekkel közösen immár hetedik alkalommal köszöntötték a sportágak évi legjobbjait a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat Dísztermében.

A tegnapi nap folyamán 33 sportoló és edzője vehette át az elismerés plakettjét, éveken át tartó sikeres teljesítményükért. A 33 sportoló közül hárman kijutottak az olimpiára is: Kuttor Csaba triatlonos, Bozsik Gábor kajakos, pekingi olimpia ötödik 100 méteren négyesben és Gyurkota József, aki bocsa sportágban a Paralimpián vehetett részt szintén a díjazottak között voltak.

 

Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke gratulál

 

Minden sportoló, aki itt díjazásra kerül értéket teremt - hangsúlyozta köszöntő beszédében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke, Dr. Ódor Ferenc, aki hozzátette - Mindnyájan sokat dolgoztak azért, hogy akár megyei, akár országos, akár a nemzetközi szintéren kimagasló sportsikereket érjenek el és ezzel jó hírét vigyék a megyének, az országnak.

 

Koncz Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke gartulál a díjazottnak.

 

A közgyűlés elnöke utalt rá: a megyei Önkormányzat a nehéz gazdasági körülmények között is segíti a szövetségek tevékenységét, biztosítja a székházat, az infrastruktúrát, anyagi támogatást nyújt a versenyek szervezéséhez. Mindez persze nem öncélú, hiszen a sport mindig is döbbenetes közösség- és hangulatformáló ereje naponta megmutatkozik. De minden pozitívumhoz, amit a sport ad, az aktív sportolás támogatása révén juthatunk hozzá. Ha nincs tömegsportunk, akkor csak beszélhetünk arról, hogy a sport, a sportolás mennyire lényeges szerepet tölt be a társadalmi kötelékek erősítésében, vagy a kulturált szabadidő-eltöltésben - zárta szavait a megyei elnök.

A kitüntettettek között volt a megyei önkormányzat is: Elismerő Oklevet kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat az Iskola és Diáksport támogatásásért és az Országos Diákolimpiai versenyeken elért 4. helyezésért. Aki adta a díjat: a Magyar Diáksport Szövetség.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye is kapott díjat

 

PIB