A miskolci polgármester lett a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagja

Veres Pál, Miskolc polgármestere a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagja lett. A város első emberét Varga Judit igazságügyi miniszter, a kuratórium elnöke kérte fel a feladatra.  

Varga Judit közösségi oldalán írta, hogy az egyetem és a város szoros kapcsolatának fenntartása az intézmény sikerességének záloga, ezért döntött Veres Pál polgármester felkérése mellett. Az alapítói jogokat gyakorló innovációs és technológiai minisztert, Palkovics Lászlót is tájékoztatta a felkérésről.  
 
 
A Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetem
 

Hiszem, hogy az egyetem és a város jó együttműködése egy olyan szimbiózissá válik, amelyből Miskolc lakói és az egyetemi polgárság egyaránt profitál, s amely biztosítéka lesz az egész régió fejlődésének - olvasható Varga Facebook posztjában. 

A város polgármestere is közösségi oldalán adott tájékoztatót új tisztségéről, megtisztelőnek tartja a felkérést. A város és az egyetem együttműködésében lesz ez jelentős mérföldkő szerinte. A fiatalok városban tartásán dolgozik majd a Nagy-Miskolc program keretében kuratóriumi tagként. A fejlesztésekről nemcsak gondolkodni fognak, hanem megtöltik tartalommal is az elméleteket.  
 

 

M. A. 

Fotó: Veres Pál/ Facebook