Letették a Chervon Auto beruházásának alapkövét Miskolcon

A kínai Chervon Auto járműipari vállalat Miskolcon építi fel új gyárát, ahol elektromos járművek alkatrészeit és moduljait érintő öntészet és megmunkálás folyik majd.

A Chevron Autó zöldmezős beruházásba kezd Miskolcon a Mechatronikai Ipari Parkban. Az építkezési munkák 2021. szeptember elején megkezdődtek, de a hivatalos alapkőletétel november közepén történt meg.
 
 
A beruházással közel 140 munkahelyet teremtenek a városban
 
A huszonhatezer négyzetméteres gyár építésének első üteme 17,5 milliárd forintba kerül, melyhez 5,3 milliárd forint támogatást ad az állam. A beruházással 138 munkahelyet teremtenek a városban.
 
A gyáregységben éves szinten kétmillió darab járműipari fémalkatrészt fognak gyártani. Az új üzem a cég történetében az első olyan befektetés, amit Kínán kívül valósítanak meg.
 
Simon Waechter, a Chervon Auto stratégiai projektekért és üzletfejlesztésért felelős vezetője elmondta, hogy a beruházási helyszín kiválasztásakor számos országot, régiót megvizsgáltak, de végül a magyar kormány támogatása és a költségek szintje miatt választották hazánkat. Miskolcot a város nehézipari múltja, a munkaerőhiány, valamint az egyetemmel köthető rövid-, közép- és hosszútávú együttműködési lehetőségek miatt választották.
 
A tervek szerint 2022. július végétől kezdik meg a termelést az új gyárban, ahova vállalati vezetőket, gyártástámogató és minőségügyi mérnököket keresnek.
 
BG
Forrás: MTI, Minap
A képek: MTI/Vajda János