Lyukóvölgyben a társadalmi együttműködés erősítése a cél

A Terület- és Településfejlesztési Program keretében 200 millió Ft-ot kapott „Társadalmi együttműködés erősítése Lyukóvölgyben” projektjének megvalósítására Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel (MESZEGYI) közösen valósítja meg a programot az Önkormányzat.
 
A program célkitűzése, hogy a Lyukóvölgyben lakók számára jövőképet nyújtson.
 
Szeretnék elősegíteni a lakosság integrációját, a közösségi összetartás erősítésével, továbbá céljuk, hogy a mentális problémákat csökkentsék. Az együttműködő partnerek olyan mentálhigiénés, oktatási, foglalkoztatási, kompetenciafejlesztő és egészségügyi programokat szerveznek, melyek elősegítik a közösségi célok megvalósítását. A programok mellett munka- és életvezetési tanácsadást, mentorálást, valamint szociális munkát nyújtanak a helyi lakosoknak.
 
 
A célcsoportba a Lyukóvölgyen élő halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony, illetve elavult iskolai végzettséggel rendelkező, többnyire szociális és anyagi gondokkal küzdő személyek és családok tartoznak. A program a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását és a településre való beilleszkedését is segíti.
 
A projekt 2020. november 01. és 2023. február 28. között valósul meg. A célkitűzések megvalósítását 100 %-os támogatással az Európai Unió, a Magyar Állam és az Európai Szociális Alap finanszíroza.
 
BG
Forrás: Minap