Megemelték a szépkorúak támogatását Miskolcon, decemberben folyósítják

Még decemberben folyósítják a Salkaházi Plusz Program által nyújtott megemelt támogatást azoknak a szépkorú miskolci polgároknak, akik már kérelmezték azt, igényüket pedig elbírálták.

A támogatás decemberi folyósítását annak ellenére sikerült megoldania Miskolc városvezetésének, hogy a járványhelyzet miatt annak igénylését csak később tudták benyújtani az arra rászorulók. 

A szépkorúakra is figyelnek Miskolcon
A szépkorúakra is figyelnek Miskolcon


Az eddigi 10 ezer forintnyi személyenkénti támogatást meg is emelték, így tizenegyezer forintot küldenek ki postán vagy folyósítanak bankon keresztül. Az összeget az a lakos igényelhette meg, aki valamilyen formában nyugdíjra jogosult személy (öregségi nyugdíj rokkantnyugdíj stb). Vannak még, akiknek kérelmét nem sikerült elbírálni, de amint feldolgozták adataikat és valóban jogosultak az összegre, megkapják ök is a tizenegyezer forintot. 


A miskolci Salkaházi Sára Program “Salkaházi Plusz” programrésze a szépkorúak, közülük is a nyugdíjas korosztályt célozza meg, kifejezve feléjük a városvezetés mindenkori tiszteletét. 

 

M. A. 

Forrás és fotó: miskolc.hu