Megújul és új funkciót kap miskolci Avas szálló

Felújítják és új funkciót kap Miskolc belvárosában a leromlott állapotú Avas szálló, ami oktatási és rendezvénycélokat szolgál majd.

Év elején vásárolta meg az épületet a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC), annak céljából, hogy a felújítást követően az ingatlan rendezvényeknek ad otthont, szálláshely lesz, valamint nyitott rendezvényekkel hozzájárul a közösségépítéshez.
 

Rendezvénytermeket is kialakítanak
 
Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő elmonda, hogy az ország a bátrakra, tehetségekre, világhírű tudósokra és sportolókra épül, akik itthon és külföldön is helyt állnak. A kormány örömmel fektet időt, pénzt és energiát az oktatásba, tehetséggondozásba és a magyarok tudásába, mert hosszú évekig szolgálják majd hazánk jólétét és gyarapodását.
 
2021-ben az oktatási kiadások meghaladják a 2240 milliárd forintot, ami 2010-hez mérten 796 milliárd forinttal több, viszont 2020-hoz képest 90 millárd forinttal emelkedett. Magyarországon az elmúlt 30 évben nem volt olyan mértékű iskolafejlesztés, mint napjainkban. Az országban több mint 900 helyszínen, 290 milliárd Ft-ot fordítottak beruházásokra, fejlesztésekre. A felsőoktatásba is nagyon sok pénz áramlik, ami innovatív megerősítését szolgálja.
A beruházások által megteremtik az esélyét annak, hogy a következő évtizedben a gazdasági növekedés hajtóereje a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás legyen. A borsodi fiatalok célba érését segíti az MCC- központ.
Az MCC kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs elmondta, hogy az Avas szálló épületében oktatási és tehetséggondozási helységeket és kollégiumi férőhelyeket is kialakítanak, továbbá létrehoznak olyan közösségi tereket, amely a helyieknek és a látogatóknak is elérhetővé válik.
 
Az MCC törekszik rá, hogy költséghatékony legyen az épületek fenntartása. Elképzelhető, hogy további funkciókkal bővítik az épületet: kávézó, könyvesbolt vagy kereskedelmi szálláshely létesítésével. Több városban egyszerre zajlanak a vidéki központok felújítási és kialakítási munkálatai. Az MCC központok kialakításával és a rossz állapotú épületek felújításával hozzájárulnak az épített örökség megóvásához.
 
BG
Forrás: MTI