„Gazda kell Lillafürednek”

El kellene dönteni, mit akarunk Lillafüreden. Nem lehetünk olyanok, mint amilyen az egyszeri lány szeretne: kicsit terhesnek is lenni, meg nem is, fogalmazta meg a lényeget a szerdai ÉM-vita közepe táján az egyik meghívott vendégünk, Barna György vállalkozó.
"S hogy hogyan érthette ezt a gondolatot? Szerinte tudni kell, hogy dübörgő idegenforgalmat vagy bakancsos turistákat akarunk. „Valaki győzzön végre ebben a kérdésben – jegyezte meg. – S fel kellene hagyni a pénz nélküli álmokkal, tervekkel is. ”

Park és játszótér

Mert ez a kettősség végigvonult az egész fórumon, s a végére sem találkoztak az álláspontok. Kovács Attila vállalkozó (aki lapunk internetes levelező fórumán, az Észak Agorán először vetette fel - és utána sokszor - Lillafüred problémáit) vitaindítójából egyértelműen kiderült, ő inkább az utóbbi híve lenne. Szerinte a rockmúzeumnak semmi helye a városrészben, a kemping melletti romhalmaz helyén nem gyógyszállónak kellene épülnie, hanem parknak és játszótérnek. A Mária, az Erzsébet sétányt volna érdemes fejleszteni. Nem tartja jó ötletnek a libegőt sem. Úgy látja, a lillafüredi szállodáknak egy-két naptól eltekintve nincs vendégük, így fölösleges új szállodát építeni.

Érveivel nem mindenki értett egyet. Dósa Kálmán, a Szeleta Hotel egyik tulajdonosa is úgy tapasztalja, van, amikor két szoba is sok, de van, amikor a 24 is kevés. Szerinte az nagyobb probléma, hogy a vendég egy-két nap után tovább áll: nincs ami itt tartsa. Ő is, s még sokan mások a parkoló hiányát tartják a városrész egyik legégetőbb gondjának.

Alternatív közlekedés

Seresné dr. Hartai Éva, a Lillafüred Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint két megoldás lehetne, egyrészt az erdészet rakodókörnyezetében (Fedor Vilmos alpolgármester közbeszólt: a város oda tervezi), vagy - mint Nyugat-Európában - az üdülőterületen kívül parkolnának az autók. Csak az átmenő forgalmat engednék át a településrészen, s ennek ellentételezéseként a kisvasutat fejlesztenék. A jelenlévők inkább ez utóbbi ötletben látnának fantáziát – derült ki. Alternatív közlekedési eszközökre akadt ötlet jó néhány: egy vállalkozó a sátoraljaújhelyihez hasonló felvonóról tartott előadást, szó esett a kisvasút fejlesztéséről, hallhattunk terveket sí- és bobpálya építéséről-fejlesztéséről, s a környező településekkel való kapcsolat fontosságáról: az ottani fejlesztési tervek illeszkedhetnének a lillafüredi potenciális vendégek ittartásához. (Hogy minderre honnan lehetne pénz, erről sajnos, nem esett szó.)

Modernesíteni Lillafüredet
Lovasszán és hintó
Tizenkét település pályázott a Bükki Településszövetség részéről arra a projektre, amelyből - Négyesi Gábor idegenforgalmi menedzser Bükszentkereszt képviseletében mondta ezt el a fórumon - Lillafürednek is ki kell venni a részét. (Hogy nyertek-e: a jövő héten okosabbak lesznek) Ha nyernek, télen lovasszán, nyáron postakocsi, vagy lovashintó járna településről településre, és szállítaná az utasokat.

Próbáljuk visszaadni a régi fényét Lillafürednek, de nem szabad elfelejtenünk, 2005-öt írunk.

E szavakat Pető Béla, a Palotaszálló igazgatója (s egyben házigazdánk) mondta a városrészről szóló szerdai vitafórumunkon. Az igazgató egy konkrét példával érvelt ( s ezzel F. Nagy Zsuzsanna, az Ökológiai Intézet munkatársának szavait cáfolta), bár megépítésekor színfoltja volt Lillafürednek két alagút - még az itt forgatott Meseautó című film „meseautója” is elfért alatta - mára nem tartható meg. A panorámabuszok magasabbak, mint az alagút belmagassága, sokszor napokig tart az egyeztetés a szobafoglalásnál a buszok mérete miatt. Nem egyszer fordult elő, meséli az igazgató, hogy repkedtek a bőröndök az alagútban. Ezért kell megmagasítani, mert a turista nem fog gyalogolni „ma már elvárja, hogy ugyanaz a kényelem várja, mint amihez otthon hozzászokott.”

A ma turistája

Pető Béla szerint ez a tulajdonság akkor is a turista sajátja, ha egyébként a természet szépsége miatt érkezne az üdülőhelyre. Pető Béla azt is megjegyezte, a parkolás az év öt napján tragikus Lillafüreden: a „ kirándulós” ünnepeken, húsvétkor, pünkösdkor, október 23-án. Ő maga a kisvasút fejlesztését pártolná, a turista lennhagyhatná az autóját a Majális parknál. Fedor Vilmos alpolgármester szerint azonban megoldhatatlan, hogy kitiltsák a járműveket az üdülőkörzetből. Gondolni kell a mozgássérültekre, az öregekre és a betegekre, mondta, nem beszélve az átmenő forgalomról. A városvezetés tervei közé tartozik, hogy járdát építsen, „mert azon csodálkozunk, hogy eddig nem történt a környéken baleset”, fogalmazott."

(Forrás: www.boon.hu)