„Kiütéssel győzött a régészet”

Hogy miért nem lesz Avasi út? Hogy mi lesz helyette? Miért az lesz helyette, ami? Ezekre a kérdésekre is válaszolt szerkesztőségünk vendégeként Rudolf Mihály.
"Az építész (és csapata) nevéhez fűződik a történelmi Avas rendezési tervének elkészítése. Ők tervezték az Avasi utat is, amelynek megépítését végül megvétózta lapunk, a miskolciak és az önkormányzat.

– Bár én úgy gondolom, nem a Perczel Mór utcaiak, hanem a régészet győzött kiütéssel ebben az ügyben – fogalmazott Rudolf Mihály.

Annak idején az Észak- Magyarország lépett az utat ellenzők élére, az út a Perczel Mór utcát kötötte volna össze az Avas kilátóval. Az építész ma sincs meggyőződve arról, hogy a döntés jó.

1906-os ligetes

– Ha szakmai érveket hallok, akkor hajlandó vagyok a kompromisszumra. Ám az ellenzők érvei nem ilyenek voltak – mondta. Nem tudja elfogadni, hogy valakik a szöcskék, a nyulak érdekeit fontosabbnak tartják az emberénél. Ő maga most is úgy látja, hogy az Avast minél jobban birtokba kell venni az ide látogatóknak, „húsz méteren belül látszani kellene világosságnak”. Ekkor lenne ugyanis elkerülhető, hogy a vandálok uralkodjanak a területen. A ligetes Avas ötlete egyébként nem az ő fejükből pattant ki, 1906-ban rendezte már a területet egy itt állomásozó tüzértiszt az embereivel. „Száz év után a volt érték most újra megnemesedhet, felébredhet Csipkerózsika álmából”- magyarázta az építész. Mint ahogy azt is, hogy vitázik a környezetvédőkkel, annak idején is kivágták a fákat, mégsem csúszott le a talaj. Most pedig csak az elburjánzott aljnövényzettől szeretnék a dombot megszabadítani.

Lépcsősor a sétányra

Az út egyébként a tervezett 6 méteresből 4 méteres lesz, s kockakővel rakják le.
Vita az Agorán
Az Avas rekonstrukciójával kapcsolatban vita folyik az Észak-Magyarország e-mailes levelezőfórumán, az Agorán. Több hozzászóló mondta el véleményét: már az Észak hasábjain is olvashatták a városháza és a környezetvédők álláspontját.

Mellette védőtetővel befedve mutatják be az érdeklődőknek a régészeti leletet. Mert Rudolf Mihály szerint ennek a léte vétózta meg az út megépítését. A sétányra lépcsősor vezet fel a Perczel Mór utcáról, azon mentőn, tűzoltóautón kívül más autó nem közlekedhet.

– Így, bár csorbultak az eredeti tervek, a régészeti park miatt talán még örömmel le is tudunk mondani az útról – jegyezte meg az építész. Az azonban még mindig bántja, hogy az Avas egyes részei (a Mélyvölgy, a Csáti sori terület) nem lesznek busszal megközelíthetők. Annak ellenére sem, hogy a tervek szerint a kilátó-végállomásig járó buszok valamelyike valóban a kilátóig fog majd közlekedni."

(Forrás: www.boon.hu)