PhD-hallgatók konferenciája

A Miskolci Egyetem ötödik alkalommal rendezi meg – augusztus 14-e és 19-e között – a PhD-hallgatók Nemzetközi Konferenciáját, amelyre 13 országból 512-en jelentkeztek előadóként.
"A magyarok 227-en vannak, közöttük 68-an miskolci egyetemisták. A doktori képzésen résztvevők a következő szekciókban tartanak előadásokat: agrár, bölcsész, közgaszdász, műszaki, orvosi, természettudományi, jogász. A konferencia lehetőséget kínál a PhD-hallgatóknak, fiatal oktatóknak és kutatóknak tudományos eredményeik bemutatására, egymás megismerésére, a megméretésre, az egyes országok PhD-képzési rendszerének megismertetésére.

A tudományos programok mellett kirándulásokra invitálja a házigazda egyetem a fiatalokat: elviszik őket Aggtelekre, Egerbe, a Hortobágyra, Tokajba, és megmutatnak nekik több, miskolci nevezetességet. A rendezvény 15-én délelőtt 10 órakor plenáris üléssel kezdődik az I-es előadóban.

Dr. Dobróka Mihály rektorhelyettes megnyitója után először dr. Frenyó V. László (Szent István Egyetem) tart előadást Nemzetközi és regionális trendek a felsőoktatásban címmel, majd dr. Horváth Zalán akadémikus (Eötvös Loránd Tudományegyetem) Albert Einstein és a fizika világéve címmel tartja meg előadását."

(Forrás: www.boon.hu)