A Mikulás hozza meg a díszkivilágítást

Január 6-ig világítanak az ünnepi fények Miskolc belvárosában.
Az idei télen immár tizedik alkalommal kerülnek ki a díszkivilágítás elemei Miskolc főutcájára és a környező utcákra, igazi karácsonyi hangulatot varázsolva a városban járóknak.

A napokban kezdik el felszerelni Miskolcon az ünnepi díszkivilágítást - tudtuk meg Stehlik Ágnestől, a Kulturális Menedzser Iroda vezetőjétől. A szerelvények, vezetékek, égősorok és lámpatestek már tízévesek, ami idén meg is bosszulta magát. Noha karbantartásra, égőcserékre természetesen minden évben szükség van, idén ennél sokkal nagyobb munkákat kellett végezni, ugyanis már a figuráknál is az elhasználódás jelei mutatkoztak. Ennek megfelelően már az elmúlt napokban folyt a munka a műhelyben, és kétmillió forintot kellett erre fordítani. Az idei ünnepek alatt ugyanazokon a helyeken lesz díszkivilágítás, ahol tavaly is, Stehlik Ágnes szerint bővítésre legfeljebb jövőre kerülhet sor.

Van , ami marad

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is Mikulás napjára készül el a teljes világítás, és a tervek szerint január hatodikáig marad majd fenn. (Illetve: vannak olyan lámpafűzérek, -figurák, amelyek egész évben kint vannak, de csak ilyenkor van bennük áram.)

A leszerelés erősen függ az időjárás szeszélyességétől is, hiszen az elmúlt télen is erre a napra tervezték, ám a nagy hó, a rengeteg hóbucka miatt nem tudták elkezdeni. Az azonban biztos, hogy január hatodikán kikapcsolják majd a fényeket, tehát csak addig élvezhetjük az ünnepi kivilágítást.