A muskátlis miskolci házakért

Tavaly a belvárost igyekezett, az idén a társasáhazakat szeretné muskátlissá tenni a miskolci önkormányzat.
"A tavalyi belvárosi akció után az idén is meghirdeti pályázatát az önkormányzat, pontosabban annak környezetvédelmi és energiaügyi bizottsága, valamint a városüzemeltetési és beruházási osztály.

A pályázat Miskolc társasházainak és lakóközösségeinek szól, abból a célból, hogy vegyenek részt a virágosítási akcióban.

A jelentkezők futómuskátlival beültetett 60 centiméteres műanyag balkonládákat kapnak. Feladatuk az, hogy ezeket a balkonládákat helyezzék ki házuk utcafrontjára, és a növényeket folyamatosan gondozzák: öntözzék, tápoldattal segítsék növekedésüket. Valójában nem is a lakóknak kell kihelyezni a ládákat, azt az önkormányzat végzi, mint ahogy ősszel, a fagyok beállta előtt ugyancsak a hivatal által megbízott dolgozók fogják azokat összegyűjteni és visszaszállítani téli tárolásra.

Azok, akik az akcióban szeretnének részt venni, május 15-éig jelentkezhetnek. Ennek módja, hogy felhívják a polgármesteri hivatal városüzemeltetési és beruházási osztályát az 512-700-as telefonszámon. Itt megtudják a tennivalókat. Mivel az akció költségvetése korlátozott, a résztvevőket a jelentkezés sorrendjében veszik figyelembe."

(Forrás: www.boon.hu)