A problémák oka az állam túlköltekezése

Fidesz-kormány pénzügyminisztere a pénzpiaci helyzetet értékelte. A párt miskolci frakcióülésére érkezett múlt kedden Varga Mihály, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője, expénzügyminiszter.
Gazdasági és bizalmi válság van Magyarországon - jelentette ki Varga Mihály. - A magyar gazdaság alapvető baja az állami túlköltekezés, aminek aggasztó voltát egy ideig elcsitították a "bankárpolitikusok, bankárország" kijelentésekkel, ám a külföldi befektetők is észreveszik a folyamatokat, azt, hogy a kormány egyre több forrást von el, s a nemzetgazdaság túlköltekezik.

Adó és költségvetés

A hitelezők (azaz a magyar állampapírok vásárlói) egy darabig hiteleznek egy országnak, de amikor a deficit olyan méreteket ölt, mint Magyarország esetében is, s a későbbi visszafizetések problémásak lehetnek, de legalábbis nő a kockázata, akkor azon az áron már nem hajlandók finanszírozni a túlköltekező gazdaságot, vagyis a hitelért magasabb kamatot kérnek - hangsúlyozta.

A pénzpiaci eseményeket tovább boncolgatva a politikus kifejtette: a jövő évre elfogadott központi költségvetéstől és az új adótörvényektől nem várható a versenyképesség növekedése. Az áfa emelkedése, az átsorolások az élet minden területén drágulást hoznak, inflációt gerjesztenek, míg az adótörvény három új adóterhet ró a vállalkozásokra. Vagyis általános tehernövekedés zajlik majd le, ami szemben áll a korábbi ígéretekkel. Hozzáfûzte: a Fidesz a pénzpiaci helyzet konszolidációja érdekében egyebek mellett adócsökkentéseket javasolt. Ugyanis az adómódosítás segíti majd az államháztartást és a költségvetést, hogy egyensúlyba jöjjön, de rontja a versenyképességünket, hiszen a befektetők megvizsgálják a térség országait adózás szempontjából is. E téren pedig negatív rekorderek vagyunk.

Lakáshitel - emelkedés

A kabinetvezető az állami támogatású lakáshitelek drágulásáról elmondta: ezt a konstrukciót eddig 250 ezer ember használta ki, ami mutatja szükségszerûségét. Kifejtette: nem ért egyet a lakáshitelek emelésével, s nem fogadható el a kormánynak azon megnyilatkozása sem, amiben magyarázatként a magyar lakosság eladósodásáról fejezte ki aggodalmát. "Ettől szerintem nem kell félni, sokkal inkább aggódnék az államháztartási hiány miatt, ami másfél éve ötször gyorsabban nő, mint a lakosságé."

Klick.hu