A télen nyíló növénykülönlegesség az idegenforgalmat is képes lenne fellendíteni

A Pálmaház tervei már elkészültek.
Már csak az anyagiaktól függ, hogy mikor és hol épülhet fel Miskolcon ismét a Pálmaház. Két lehetséges helye van: a Népkert és Miskolctapolca. A Pálmaház helyéről a város lakói dönthetnek majd.
A Pálmaház darabjait egykor a Budavári palotából szállították beolvasztásra Ózdra. A megsemmisítésre szánt üvegház míves bordái azonban szerencsésen megmenekültek, és egy ideig a Miskolci Kertészeti Vállalat területén újból felállították azokat.

A város választ

A Pálmaház azonban Miskolcon nem volt hosszú életű, a szerkezetet lebontották, elkótyavetyélték, majd a Nádasréti szeméttelepen a dudva mögött találtak rá a rozsda marta darabokra. A szakemberek átvizsgálták a rossz állapotban lévő fémszerkezeteket, és kiderült, hogy annak idején lángvágóval próbálták bontani az építményt. Éppen ezért a Pálmaház rekonstrukciója kérdéses volt, hiszen alkotóelemei megsérültek.

A miskolci Pálmaház rekonstrukciós tervei azonban a napokban a Műépítész Kft. által elkészültek. A meglévő szerkezeteket összeállították, fotókat készítettek és próbálták rekonstruálni, hogyan is nézhetett ki egykor a míves építmény. Puskás Péter építész két tervet készített, azzal a céllal, hogy a város döntse el, melyik üvegház valósuljon meg - tudtuk meg Fedor Vilmos alpolgármestertől. Hozzátette:

- Elképzelésünk az, hogy megvizsgáljuk a költségvetés adta lehetőségeket, és kikérjük a miskolciak véleményét: hol épüljön fel újra a Pálmaház. A térben, helyszínen elhelyezett látványtervek interneten hozzáférhetőek lesznek, így a városlakók eldönthetik, hol szeretnék látni Miskolc új látványosságát.

Miskolctapolca mellett szól, hogy az építményt orchideaházként szeretnék hasznosítani, és gazdaságos üzemeltetéséhez, fűtéséhez adott volna a tapolcai termálvíz.

Kevesebből készül el

Fedor Vilmos elmondta: ezenkívül a hideg, téli napokon a Barlangfürdő mellett, az orchideaház is vonzaná a látogatókat Tapolcára. Az építész arra is gondolt, hogy a Pálmaházon belül nemcsak a késő ősszel nyíló növénykülönlegességben gyönyörködhetnének a vendégek, de kávézó, szolgáltatás is várná a betérőket. Mennyibe kerül majd a városnak a Pálmaház? Az alpolgármester szerint sokkal kevesebbe, mint amennyit a kívülállók gondolnak, és sokkal nagyobb lehet a haszna...

(Klick)