Aki zakuszkát venne olcsón...
Két biopiac is megfér egy városban - mondják. A második helyszín ezen a hétvégén debütált.
"Immár két biopiac is kiszolgálja az igényeket. A borsodi megyeszékhely második ilyen típusú létesítménye szombaton nyitotta meg kapuit, a görömbölyi (a 3-as út és az autópálya leágazás közelében álló) Sárga Csikó fogadó udvarán.
Bár biopiac-ügyben korábban egy másik helyszínen történtek biztató kísérletek, a belvárosi (Technika Háza udvara) rendezvény egyelőre nem tudott rendszeressé válni, itt viszont a szervezők úgy tervezik, hogy mostantól hetente várják (kivéve a következő hétvégén: augusztus 20.), mindig szombaton az érdeklődőket.
Az első felhozatal nem lépett túl a kalkulálható szerény kereteken: öt-hat árus várta a vevőket, a szakemberek szerint nem, vagy nem lényegesen magasabb árakkal, mint a hagyományos boltok. A biopiac viszont biotermékeket kínál, vagyis olyan gyümölcsöket, zöldségeket, ezeket nyers és feldolgozott formában, amelyek termesztése-készítése során csak hivatalos minősített bio-módszerek alkalmazhatóak. Ezek az árucikkek sokak felfogása szerint egészségesebbek, mint a máshol kaphatók.
Csak a példa kedvéért: ezúttal 1000 forintért láttunk fokhagymát, 600-ért körtét, 400-ért paradicsomot, de akadt natúrlecsó vagy zakuszka is. Aki nem tudja, utóbbi mi lehet, egy későbbi alkalommal kipróbálhatja (megkóstolhatja, megvásárolhatja), történetesen annál a Balmazújvárosból ideérkező árusnál, aki a miskolci biopiaci kísérletek eddig legaktívabb, állandó résztvevője."
(Forrás: www.boon.hu)