Az ÁNTSZ szerint nem alkalmasak

A miskolci orvosi ügyeletek áthelyezéséről több alkalommal írtunk.
A diósgyőr-vasgyári az Első utcából a Diósgyőri Kórházba költözött, ám a többi áthelyezése még várat magára.

Ellenzéki kritika

A december 18-i önkormányzati ülés döntött a központi háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyelet átszervezéséről. A képviselők támogatták a javaslatot, ám mind akkor, mind például lapunkban megfogalmazódott az ellenzék részéről, hogy a városvezetés hibájából halasztódik a gyermekorvosi és a másik felnőttügyelet elköltözése az Arany János utcából.

Szűcs Erikát, Miskolc alpolgármesterét szembesítettük a bírálattal, tőle kérdeztük az okot, okokat.

- Három ügyeletet kell új helyen és formában megszerveznünk: a felnőtt, a gyermek és a fogászati ügyeletet. A felnőtt ügyeletet két helyszínen - a Diósgyőri illetve Semmelweis Kórházban -, a fogászati ügyeletet egy helyszínen, szintén a Semmelweis Kórházban kívánjuk megszervezni - kezdte válaszát Szűcs Erika.

A Megyei Kórház hajlandó

Az alpolgármester asszony elmondta: a gyermekügyeletet szintén kórházhoz, mégpedig a gyermekegészségügyben kiemelkedő Megyei Kórházhoz szeretnék telepíteni, amire a kórház részéről - ha Miskolc biztosítja a megfelelő feltételeket - van hajlandóság.

- A kórházakban az ügyelet helyszínének kiválasztása hónapokkal ezelőtt megkezdődött. A tervezett helyszíneket első körben az ÁNTSZ nem találta engedélyezhetőnek, új helyszín után kellett néznünk. A Diósgyőri Kórházban ez könnyebben ment, ott ezért január 5-én este elindult az ügyeleti ellátás. A Semmelweis Kórházban viszont más szolgáltatásokat is érint az ügyelet új elhelyezése - például a drogambulanciát -, ezért ott március 31-ig tudjuk az új helyszín kialakítását és beüzemelését megoldani - tájékoztatott Szűcs Erika.

Mint mondta, addigra a gyermekügyelet esetében a fenntartó megyei önkormányzat is meg tudja hozni a szükséges testületi döntéseket.
A városvezetés azon lesz, hogy a szakma ajánlásának megfelelően ez pozitív legyen, és a helyszín kielégítse a miskolciak jogos, egyebek között az alpolgármesternőhöz is már eljutott igényeit.

Boon