Beépítik a területet, a parkoló is megmarad
Orosz Lajos, Miskolc város alpolgármestere is megerősítette, a volt Béke mozi mögötti parkoló valóban beépítésre kerül majd, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lehet majd ott parkolni.
Én mindenképpen azt támogatnám, hogy a vevő építse be a területet, ne maradjon ott foghíj - válaszolta kérdésünkre Orosz Lajos. A vevő is úgy vette meg a területet, hogy oda építeni fog, ugyanakkor kikötés volt, hogy az épület alá egy mélygarázst kell építenie. Így pedig az üres terület beépítése is megoldódik, ugyanakkor a belváros parkoló területe sem csökken. Azt szeretnénk, ha minél több foghíjas, üres terület beépülne, ugyanakkor minél nagyobb számú, európai szintű parkoló is létesülne a belvárosban - tette hozzá az alpolgármester. A hasonló mélygarázsos megoldást pedig kifejezetten jónak tartja.
Beépül a parkoló, csak azt nem tudni, mikor
A gond csak az, hogy nincs időpont megszabva, mikor kell legkésőbb elkezdenie az építkezést. Orosz Lajos alpolgármester elmondta, 2001-ben a MIK Rt. terjesztette a tulajdonosi bizottság elé a terület eladásának javaslatát. Akkor azonban nem tudták jelezni, hogy van egy kis gond a szerződéssel. Nevezetesen az, hogy nem tartalmaz időpontot, vagyis nincs meghatározva, hogy a tulajdonosnak mikor, meddig kell a területet beépíteni. Így előállhat az a helyzet - mint más eladott ingatlanok esetében is -, hogy hosszú évekig nem történik semmi.
Akár a Bazár-tömb
Nagyon értékes része a belvárosnak, és nagyon szeretném, ha mihamarabb beépülne - jegyezte meg Orosz Lajos. Ennek ellenére persze az önkormányzat nem tud sok mindent tenni annak érdekében, hogy az építkezés elinduljon.
Arra a kérdésre, hogy milyen hasonló területek vannak a belvárosban, ahol az önkormányzat szerencsésnek tartaná a mihamarabbi beépítést, az alpolgármester a Bazár-tömböt említette meg. A következő közgyűlés elé kerül már egy lehetséges építtető ügye a területtel kapcsolatban, aki, ha nem is az egész területet, de egy részét beépítené a Bazár-tömbnek - tette hozzá Orosz Lajos.
(Boon)