Diósgyőr (végre) dolgozni akar!

Diósgyőr dolgozni akar! Nem alamizsnát kérünk, hanem hitelfinanszírozást! Ilyen és ehhez hasonló szöveget írtak fel azokra a táblákra, amelyeket néma csendben emeltek fel a csütörtöki munkásgyűlésen részt vevő diósgyőri kohászok.

A munkásgyűlés szervezői ezzel a békés megmozdulással szeretnék felhívni a kormány figyelmét arra, hogy a további időhúzás megpecsételheti a gyár sorsát.Egyperces néma főhajtással kezdődött a diósgyőri kohászat csütörtök délutáni munkásgyűlése, amit azért hirdetett meg a szakszervezet, hogy a dolgozók végre maguk is tájékozódjanak a társaság kilátásairól, ne csak az újságokban olvassák a híreket.

A néma főhajtással azonban nem a kohászatot gyászolták, hanem a gyárban szerda reggel elhunyt kollégájukat. S bár Marjasné Endrédi Zsuzsa a termelőberendezéseket bérlő és a kohászokat foglalkoztató Borsodi Nemesacél Acélgyártó (BMA) Kft. vezérigazgatója ez alakalommal sem tudott konkrétummal szolgálni, azaz nem jelentette be, hogy megszületett végre a döntés, a kormány kész a garanciavállallásra, ennek ellenére a dolgozók fegyelmezetten hallgatták végig egyetlen közbekiabálás sem zavarta meg a beszédet.

Így megtudhatták, hogy péntek reggel fél kilenctől a BMA Kft. vezetése, a DAM Steel Rt. felszámolója valamint több bank, és a legjelentősebb vevők és beszállítók a munakügyi minisztériumban tárgyalnak a megoldásról. Ez pedig bizakodásra adhat okot a folytatást illetően. Hogy villámgyorsan dönteni kell, mert különben nem lesz esély a folytatásra, ebben mindenki egyetért, ezért is sürgetik a megállapodás megszületését.

Boon