Egyre több a piacon a primőr áru
A Búza téri piac szerdán és pénteken az igazi. Különösen a fizetésnapokat és a nyugdíjak postázását követően.
" A viszont már tagadhatatlan, hogy egyre több a friss, primőr áru, de az eladók szerint erre még kevés a fizetőképes vevő. Az újburgonya már két hete megjelent. Kis tételben, s ma sem kínálják nagy mennyiségben. Az apróbbját kilónként 500 forintért adják, a nagyobbakat 128-148-ért. Az idei fejes káposztáért 200-240, az új karalábé darabjáért, nagyságától függően 30-90 forintot kérnek, az új kelkáposztáért 300-at, az új petrezselyem csomóért 230-at, a sárgarépa 140-et.
A sóska ára 300 forint kilónként,.s megjelent az idei főzőtök is kilogrammonként 400-ért, s hozzá a friss kapor, csomónként 80-ért. A tavasz közeledtét az is jelzi, hogy a tavalyi zöldségek ára némileg csökken. A gyümölcsök kivételek, hiszen az alma ára 60 és 150 forint között van, de a zöld darabjáért akár 70 forintot is elkérnek.
Drága a körte is, darabját ugyancsak 70 forintért adják. Nagy sorban állás egy zöldséges standjánál fordult elő, aki Rakamazról és néhány forinttal olcsóbban kínálta primőrjeit, mint a helyi származású eladó. Azt mondta, telített a nyíregyházi piac, ezért nincs más választása, mint a messzebbi miskolci piacot megcélozni. Egyelőre úgy látszik, megéri."
(Forrás: www.boon.hu)