Elítélték a gyilkosság amatőr videósát

Bűnösnek mondta ki a bíróság azt a férfit, aki filmre vette a múlt hét csütörtöki Árok utcai gyilkosság és öngyilkosság egy részét.
"A vádlott vallomást tett, tagadta bűnösségét, azt mondta, senkinek nem akart ártani, már bánja, hogy felvette az eseményeket. Elmondása szerint okafogyott lett volna a telefonhívása, mert a rendőrök a helyszínre érkeztek.

A bíróság tanúként hallgatta meg a miskolci televízió munkatársát, akit a vádlott felhívott, és eladásra kínálta a videót. Magát a felvételt is megtekintette a bíróság, amin látható, hogy a gyilkos a lány mellett guggolt, cigarettázott. Látható az is, amint megérkezett a rendőrségi autó és a férfi főbe lőtte magát. A filmkészítő azt is rögzítette, amikor a mentők, rendőrök a tetthelyre érkeztek és munkájukat végezték.

A bíróság segítségnyújtás elmulasztása miatt marasztalta el a férfit és ítélte el 30 ezer forint pénzbüntetése, a büntetés meg nem fizetése esetén pedig 150 nap fogházra.

Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, így a határozat a kihirdetés után azonnal jogerősé vált. "

(Forrás: www.boon.hu)