Ellepi a hulladék a műemléktemetőt

Már- már kegyeletsértő a szemét mennyisége az avasi református temetőben, hívta fel figyelmünket a műemléktemetőbeli állapotokra egyik olvasónk.
Itt a tavasz. A halottak napi, a téli sírdíszeket igyekeznek a sírtulajdonosok eltávolítani a szeretteik sírjáról. Ám arra nincs lehetőség, hogy a kijelölt szeméttárolóba rakják bele azokat: olyannyira tele vannak. Az ősszel gallyazták a fákat, a torony körül azóta is szanaszét hevernek az ágak. Gereblyézni is kellene a környéken, de ennek a munkának az elvégzésében nem is reménykedik olvasónk.

A helyszínen jártunk, s látnunk kellett, hogy cseppet sem túloz a levél. A temető egyetlen szeméttárolója már régen megtelhetett, a környékét ellepi a hulladék.

Mészáros István az avasi egyházközség vezetője jó hírrel szolgált: április 3-án a Lévay József Gimnázium jóvoltából nagytakarítást végeznek a temetőben, s azután elszállítják a jócskán felhalmozódott hulladékot.

Évente 3-4 alkalommal szervezik meg a szemételszállítást, jegyezte meg. Kérdeztük, nem kevés-e ez. Az egyházközség vezető szerint is kevés, de nincs több pénzük.
- Kicsi a temető, kevés a sírtulajdonos, sok a műemléksír - mondta. Megkérdeztük, számíthatnak-e az önkormányzat támogatására, hiszen műemléktemetőről van szó. Mészáros István válasza azonban a nem volt. Ígéretek vannak, de konkrét segítség nincs, fűzte hozzá.

Boon