Érdeklődők jöttek Sanghajtól Amerikáig

"Pénteken délelőtt még az utolsó simításokat végezték a város Főterének környékén, de a bortermelők standjainál már nem kis érdeklődés mutatkozott a pátria nedűi iránt."
"A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok időpontjára felállított pavilonok most tizenhét borász cégnek adtak bemutatkozási lehetőséget, amik egyfajta támpontot kínáltak a szakmai zsűrinek az Év Pincészete cím odaítéléséhez.

Tájjellegű ízek

A rendezvény iránti érdeklődést mi sem tanúsítja jobban, minthogy az eseményre különjáratú buszok hozták az érdeklődőket Budapestről, illetve az útvonal menti nagyvárosokból. Mint azt Nyikos Istvántól a Magyar Borok Háza igazgatójától megtudtuk, a három nap alatt lehetőséget biztosítottak az utasoknak arra, hogy a szombat délután tartott szüreti felvonulást követően - helyi autóbuszokkal - a térség számos pincészetét megtekinthessék. Mint mindig, a második nap jelentette a csúcspontot az eseményekben, ekkor a borok zamatán túl tájjellegű ízmintát vehettek a vendégek a szüreti ételek főzőversenyén.

Leglátványosabb produkcióként a város gerincét érintő felvonulást lehet értékelni, amelyen szőlő feldolgozási imitációk sora elevenedett meg díszes fogatokon, hintók szállították a polgármestereket a települések címerhordozói után. Lehet mondani, a menetben táncolt boldog-boldogtalan, vagyis megelőlegezték a még ezután következő szüret vidám, tradíciós hangulatát. A fesztiválszínpadon jelképesen adták össze a településvezetők azt a szőlőennyiséget, ami alapanyagát képezi a Polgármesterek Borának. Mivel a szőlő még nem érte el teljes érettségi fokát, a megszokottól való eltérő lépéssel a megfontolás dicsérendő, lévén a szervezők nem kockáztatták, hogy az idei év palackba zárt polgármesteri nedűje silányabb minőségű legyen, mint voltak azok a korábbiakban."

Forrás: www.boon.hu