Esélyház Miskolcnak, hat millió forint Ózdnak
Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter február 20-án Miskolcra látogatott. Tapasztalatairól, a régiót érintő új programokról a városházán beszélt a sajtó képviselőinek.
Április 9-én, Nyíregyháza és Debrecen után végre Miskolc is csatlakozik a Koordinációs Iroda - „Esélyház”- láncolatába – tájékoztatott Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter.
Ez részben egy olyan módszertani központként szeretne funkcionálni, ami az esélyegyenlőséget, mint szemléletet, filozófiát szeretné ismerté tenni. Másrészt viszont, mint a helyi civil szervezetek segítségével az itteni szükségletek alapján kialakított speciális szolgáltatások irodával lenne segítségül a rászorultaknak.
A Roma Hetek keretén belül a miskolci Diósgyőri Kórházban is beindul a tolerancia az egészségügyért program, azaz szociális munkások is segítik majd az orvosok munkáját. Ezzel a lépéssel részben a roma szármázás miatt elszenvedett hátrányos megkülönböztetést szeretnék szűrni, de sokat segíthet ez a betegek jogainak megismertetésében, alkalmazásában is, mind a mellett, hogy egy teljes körű szociális ellátás nyújtására is alkalmasak lesznek a speciálisan kiképzett szakemberek.
Ezenkívül Csereháton az elöregedő, többszörösen kirekesztett falvak számára egy képzési, foglalkoztatási program kerül beindításra, Ózdnak pedig 6 millió forint támogatást nyújtott az esélyegyenlőségi miniszter kritikus telepek közüzemi díjhátralékok törlesztésére.
Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter nagyra értékelte a helyi civil szervezetek kitűnő szakmai felkészültségét, szellemiségét, és pozitívan fogadta a város akadálymentesítésre elkülönített 50 millió forintos összegét.
KLICK