Euro-próba döntő a jezsuita gimnáziumban

Euro-próba V. - ezzel a címmel rendezték meg szombaton az Országos Középiskolai Tanulmányi Pályázat döntőjét a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumban.
A tanulmányi versenyt immár ötödik alkalommal rendezik meg az országban, az idén a rendezvény központi témája a felkészülés a csatlakozás előtt és után volt. Mint ahogy P. Forrai Tamástól, az intézmény igazgatójától megtudtuk, a versenyen három fős csapatok mérték össze az erejüket, akik az ország egész területéről, sőt, határainkon túlról is érkeztek. A döntő a verseny harmadik fordulója.

Az elsőben egy tanulmányt, a másodikban tesztet írtak a tanulók, a harmadikban játékos feladatokkal adtak számot tudásukról. A nyertes csapat - akárcsak az előző években - most is tanulmányutat nyert, ezúttal Brüsszelbe.

Boon